Félénkség helyett nyitottság
2019. december 04. írta: balassaandrea

Félénkség helyett nyitottság

Olyan ember, aki ismeretlen társaságban inkább láthatatlanná tette magát, csak észre ne vegyék, nehogy meg kelljen szólalnia. Lehetséges, hogy egy ennyire zárkózott ember hirtelen nyitottá váljon? Az NLP csodája.

 

Volt egyszer egy félénk fiúcska, aki annyira félt mindentől, hogy végül teljesen bezárkózott önmagába. Alig-alig volt barátja, mert annyira félt a társaival való kapcsolódástól, a lehetséges sérüléstől. Sok-sok év telt így el. A fiúcska felnőtt, továbbra is nagyon magányos volt. Már maga sem emlékezett, mióta is. Egyszer csak megelégelte azt, hogy szinte mindig egyedül legyen. Hozott egy határozott döntést, változtatni akar, nyitni az emberek felé.

 

A történet

Egy ügyfelemmel történt. Már régóta tudta magáról, hogy kicsit nehezen megy neki a kommunikáció. Ismeretlenek előtt, ha meg kellett szólalnia, azt olyan halkan tette meg, hogy alig lehetett hallani. Ha épp rossz napja volt, még ismerősök előtt sem szívesen nyilatkozott meg. Az biztos, hogy nem a társaság középpontja volt, inkább annak az ellentéte. Önismereti útja során haladva felismerte, saját érdekében jó lenne ezen változtatnia.

Eljött hozzám egy találkozóra. Ezt megelőzően már egy teljes coaching folyamatot végigvittünk, ami számára eredményesen zárult. Nem azonnal, de a saját maga szabta határidőben meghozta azokat a döntéseket, amikről az üléseken beszéltünk. Így már megvolt a bizalma bennem, a coaching eredményességében.

 

Mire jó a félénk viselkedés?

Felmerült már valakiben, hogy annak a viselkedésének, amivel elégedetlen, van haszna számára? Ez egy érdekes kérdés, ugye? Megnyugtatok mindenkit, igen, van. Minden viselkedésünk azért alakult ki, mert a kialakulásának pillanatában az volt a számunkra legmegfelelőbb reakciónk. És ha az akkor sikeres volt, elkönyveljük magunkban egy működő módszernek. Tehát a félénkségnek is megvolt akkor az értelme, feltételezem vigyázott ránk, megóvott bennünket a nehéz helyzettől.

Így a pozitív megerősítéssel beég az érzelmi agyunkba ez a megoldási mód, és ezt vesszük elő minden, az eredetihez hasonló helyzetben. Aztán persze az évek során kiderülhet, hogy már nem ez a legjobb viselkedés a számunkra. De addigra már annyira megszoktuk, az adott helyzetben mindig ugyanúgy reagálunk, hogy ez automatikus működésünkké alakul.

Aztán hiába döntjük el, holnaptól másként viselkedünk, nem mindig tud megvalósulni. Igen ám, de az élet idővel ezt túlhaladja. És ma már egyáltalán nem szolgál bennünket a félénkség, sőt, inkább gátol bizonyos helyzetekben. Mit lehet tenni ilyenkor?

 

Nézőpontváltás

Az egyik lehetőség a nézőpontváltás. Sokat hallani erről manapság. De hogyan is lehet ezt megtenni? Az NLP átkeretezéses módszerével annyit teszünk, hogy miután meghatároztuk, mi a pozitív célja a viselkedésünknek, keresünk olyan új alternatív megoldásokat, amik elfogadhatóak a számunkra. Így tehát a változást úgy hozzuk létre, nem elvesszük a régi – rossznak minősített működést, hanem választható alternatívákat teszünk mellé. Így érvényesül az NLP egyik alapvetése, mely szerint változás hozzáadásból és nem elvételből van.

 

Ráerősítés

Van egyáltalán erre szükség? Általában nem. Azonban az ügyfelem zárkózott viselkedése több évtizedes múlttal rendelkezett, azaz teljesen automatizmussá vált benne, ezért úgy döntöttem az ülés vége felé, megcsinálunk egy másik, rendkívül gyors, és hatásos NLP módszert is, hogy biztos, ami biztos, az általa kívánt módon viselkedjen azon az eseményem, amelyre készültünk.

Ráerősítettünk az újfajta viselkedésekkel elérhető pozitív érzelmi állapotra egy csodálatosan egyszerű és egyúttal nagyszerű képcserével. Mely után az ügyfelem azonnal érezhetően kisimult, emelkedett hangulatba került.

 

Az eredmény

Az esemény után kliensem örömmel számolt be tapasztalatairól. Arról mesélt, hogy önmagához képest nyitottan vett részt az eseményen. Hangosan, érthetően beszélt egy nagyobb közönség előtt, akiket akkor látott először. Mindenféle befolyástól mentesen – azaz senki sem erőltette - becsatlakozott több kiscsoportos gyakorlatba. Örömmel kapcsolódott másokkal, beszélgetett számára ismeretlen emberekkel. És ettől jól érezte magát, pedig csupa olyan dolgot tett, amiket korábban nem. Még akkor is ragyogott, amikor találkoztam vele, napok múlva. Így ő is megtapasztalhatta, van szabad választásunk abban, hogyan viselkedjünk. És ha már megvan az erős szándékunk, megtaláljuk a módját a változtatásnak.

Ha úgy érzed, van olyan viselkedésed, amin változtatnál, szeretnéd te is ennyire jó érezni magad a bőrödben, szívesen segítek: https://www.cegtrend.hu/

Balassa Andrea

coach, NLP master

A bejegyzés trackback címe:

https://balassaandrea.blog.hu/api/trackback/id/tr7815338566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása