Mit ad az embernek az élményfestés? És mit egy coachnak? Hiszem, hogy NLP master coachként sokkal többet láttam meg az élményfestés világából, mint ezek nélkül. Meglehetősen sok párhuzamot találtam.
A minap élményfestésen jártam. Ajándékba kaptam, nem is tudtam, hogy van ilyen. Akiktől kaptam, nem tudhatták, hogy a festés, rajzolás mennyire közel áll a szívemhez. Itt most egy előrajzolt vásznat kaptunk, és gondosan ki voltak készítve nekünk a szükséges festékek, ecsetek. Szükség is volt az alapos előkészületekre, mert mindössze három óra állt rendelkezésünkre ahhoz, hogy egy festményt elkészítsünk. Ez a 3 óra egy csodálatos, élvezetes, élményteli utazás volt, aminek a végén elkészült a mű J. Minden egyes résztvevő képe eltért a másikétól, miközben azért hasonlított is kissé.
Felszabadító volt számomra, hogy ugyan kaptunk egy reprodukciót mintának, de egyáltalán nem volt az elvárás, hogy azt pontosan másoljuk le. Sőt, inkább azt hangsúlyozta a festőművésznő, aki vezette a festést, hogy mindenki értelmezze szabadon a képet, és formálja önmagára.
Hasonlóságok
És itt el is érkeztünk az első hasonlósághoz. A coachingok során is van egy módszertan, ami mentén haladunk, azt az ügyfélre szabjuk. Szinte sohasem ugyanolyan.
Ahogy az élményfestést vezető festőművész is felkészülten érkezett a festésre, úgy a coach is felkészíti magát minden egyes ülésre. Mindkettő – a festőművész és a coach is – sokat tanult, mire idáig eljutott. És mindkettő felkészül az egyes alkalmakra. Habár az élményfestés előtt lényegesen többet kell előkészülni: festményt kiválasztani, vásznakat előkészíteni, előrajzolni, festékeket, állványokat előkészíteni. Ugyanakkor a coaching előtt is készülnie kell a coachnak: saját gondjait, bajait félretenni, hangolódni az ügyfélre, nyitottnak lenni rá, sokszor ez is nagy energiákat igényelhet.
A festésben is rétegről, rétegre haladtunk – ahogy a coachingban is. Folyamatosan, ahogy egyre több réteg festék került fel a képre, egyre több réteg kerül le az ügyfélről az ülések során, mélyülünk. A vége mindkettőnek ugyanaz: van egy képünk. Az egyikben, amit mi készítettünk, a másikban pedig lesz egy képünk az ügyfelünkről.
Az élményfestés is meghatározott időkeretben zajlik, ahogy a coaching is, aminek tartásáért a festőművész és a coach felel. Talán az egyetlen lényeges eltérés az, hogy a festés során a megadott időkeretben cél elérni, hogy a festmény elkészüljön. A coachingok során cél az, hogy elérjük, amit az ügyfél az elején kitűzött. A cél eléréséért természetesen dolgozunk, mindketten. És itt jön szinte az egyetlen lényeges eltérés: a coaching eredménye azonban nem egy konkrét termék (pl. festmény), és nem is sürgetjük menet közben az ügyfelet, hogy haladjon már. A coachingban hagyjuk, hogy az ügyfél tempójában haladjunk. Ez a csoportban történő festés során nem lenne praktikus, és idővel szétesne a csoport.
A festés fejleszti az önreflexiót
Miért is az önreflexiót emeltem itt ki? Azért, mert a coach csak úgy tud fejlődni, ha a munkája során folyamatos önreflexiót végez, és annak segítségével folyamatosan fejleszti magát.
A festés közben folyamatos önreflexióra van szükség. Egyrészt van egy üteme a festésnek. Résztvevőként felmerül bennünk, vajon sikerül haladnom a vezetővel? És ha nem, az mekkora feszültséget kelt bennem? És mihez kezdek ezzel a feszültséggel? Ez a feszültség mindenkire másként hatott. Engem siettetett, nehogy lemaradjak. Emiatt egyes vonalak pontatlanok, vagy épp vastagok lettek. Volt, aki elpepecselt egy-egy részlettel, aztán amikor feleszmélt, hogy már nagyon máshol járunk, ott hagyta az egészet. Így a végén a képe egy része csodálatos, részletgazdag lett, de voltak elnagyoltabb részek. Emiatt kissé egyensúlytalan lett a végén maga a festmény. Olyan is volt, aki csodaszép éles, egyenes vonalakat húzott, gyönyörű, egyszínű felületeket festett. Erről a képről, nekem a végén hiányzott a házfalak plasztikussága.
Aztán az is kérdés, hogy amit csinálok az vajon egyezik azzal, amit a vezető diktál? És ha nem, észreveszem-e azt. Meghallom-e, amikor azt mondja, a türkizt, fehérrel keverve lehet elérni azt a színárnyalatot, ami a képen van. És amikor rájövök, hogy nem az történik a képemen, amit akartam, mikor vagyok képes módosítani? Mennyire vagyok rugalmas, gyorsan változtató, vagy merev, és ragaszkodom ahhoz, ami már ott van a képen. Merek-e kérdezni, miért nem sikerült? Vagy ha teljesen mást csinálok, felvállalom-e, hogy azt akartam, vagy véletlen lett olyan? És végül, tetszik-e magamnak és másoknak, amit csináltam? És persze, tetszik-e a festőművésznek? Mihez kezdek magamban a kapott véleményekkel? Fontos-e, hogy megdicsérjenek? Csupa-csupa önismereti kérdés.
Elvárt eredmény
A festés során a festőművésznek van elvárt egy eredmény: azt várja résztvevőktől, érezzék jól magukat, kapjanak egy betekintést a vizuális művészet világába, ismerkedjenek meg a színekkel, formákkal, magával a festészettel. A kép pedig készüljön el. Az, hogy milyen kép készül, a festőművész szempontjából másodlagos. Hisz tudja, nem képzett festőkkel dolgozik ilyenkor együtt. Ugyanakkor nagyon érdekes volt megfigyelni akár magamat is, és a csoporttársakat is, ki, mit várt ettől az alkalomtól. A gyerekek szemmel láthatóan élvezték, felszabadultan élték ki fantáziájukat a képen. A felnőttek némelyike megpróbált görcsösen ragaszkodni a mintaképhez (reprodukcióhoz. És amikor nem sikerült teljesen pontosan visszaadnia azt, elkeseredett, ráfeszült), talán az iskolai rajz órák negatív tapasztalata alapján. Volt, aki olyan magasra tette a mércét magának, hogy képtelen volt elfogadni az általa festett, elkészült képet. Miközben egy csodálatos képet készített.
A festés során felszabadultan festegettem, figyelgettem önmagam és a társaimat is. Élveztem a hangzavart – a gyerekek nagyon éltek közben. Élveztem, ahogy a színekkel dolgozhatok, ahogy kibontakozik menet közben a kép. A végén pedig egy tízéves kisfiútól tanultam a legnagyobbat. Ő már korábban végzett, ezért körbejárta a többieket. Megnézett minden egyes képet, ami még készülődőben volt. Így a harmadik óra táján még volt annyi lelkierő benne (ebéd előtt), hogy képes volt mindenkinek egy-egy támogató, dicsérő szót mondani a képéről, a munkájáról. Mindenben megtalálta a jót, ami dicsérhető. Biztatva azt is, aki kissé lemaradt, aki elkeseredett. Köszönöm mindenkinek ezt a csodálatos önismereti utazást, az élményfestést. Ez valóban élmény volt!
2019.07.28.
